"E hős erejével nem mérheti össze magát senki. Szeme mindent lát, ami a földön történik; fülébe minden eljut, amit a népek beszélnek; minden az eszében van, amit az emberek gondolnak; szíve befogadja minden ember örömét és bánatát; gondolatai mélyek, akár a feneketlen óceán; hangját mindenki hallja, aki a földön él. Ő a földön a leghatalmasabb." A nanáj népmesében ez a hős nem más, mint Joszif Viszárjonovics Sztálin, a "népek vezére", aki a felkelő napot is irányítja. Sőt, egy hanti mese szerint ő maga a Nap: "Magasan áll a fák koronája felett a Nap, mert a fényes Nap sugarai hozzánk, északra is elhatolnak. Ez a Nap: Sztálin." Vajon ezek a messianisztikus nyelven megfogalmazott képzettársítások a szovjetkommunizmus személyi kultuszának vadhajtásai, vagy a nép mesélő kedvének megnyilvánulásai lennének csupán, minden "mélyebb" mondanivaló nélkül? Egyáltalán van-e, lehet-e összefüggés a kommunista vezetők – a római és bizánci császárok kultuszának öszszes jegyeit felmutató – vallásos imádata és a magát hivatalosan ateistának deklaráló marxizmus között?